SOMLÓ

Magyarország legkisebb területű, ám egyik legjobb fehérbort termő borvidéke a Somló. Nevét onnan kapta, hogy egykor szinte teljes egészében som fedte.

Veszprém megyében, a Bakony nyugati lábainál, a Marcal-medencéből kimagasló 435 m magas tanúhegy meghatározó képe a vidéknek. A 8-as főúton haladva már messziről látható a hegy sziluettje, „Isten itt felejtett kalapja” - miként a nagy borivó, Vörösmarty nevezte.

A földtörténeti harmadkor bazaltvulkánossága hatására képződött a Somló-hegy. A szétmálló bazaltanyag alkotta talaj, a kedvező földrajzi fekvés, a hegy csodálatos mikroklímája kitűnő feltételeket kínálnak a szőlőtermesztéshez. A síkságból kiemelkedő hegyet folyamatosan körüláramolja az Alpok felől érkező friss szél, a hegy lejtőit optimális szögben érik a nap sugarai. A hegy bazaltoszlopai napközben felmelegszenek, majd éjszaka visszasugározzák a meleget a szőlőre. A visszasugárzott hő, és a korábban említett szél eredményezik a Somló egyedülálló mikroklímáját.

A Somlón termett borok savban gazdagok, testesek, általában lassan fejlődnek. A hegy mikroklímájának, vulkanikus talajának köszönhetően egyedi zamatokat kóstolhatunk a somlói borokban. A bazaltborok mineralitása határozottan sós, máskor ásványos, vagy tűzkőhöz hasonlító ízben, illatban jelentkezik. A borvidéken szinte kizárólag fehér szőlőfajtákat találunk, főként magyar fajtákat (juhfark, furmint, hárslevelű, olasz rizling), kisebb részben világfajtákat (tramini, sárgamuskotály, chardonnay, szürkebarát, rajnai rizling). A somlói bor fogyasztása a fehér borokénál magasabb hőmérsékleten ajánlott, 12-14° C-on.

Kevés olyan szőlőhegy van Magyarországon, melyhez annyi mese, legenda, költői-poétikus tájrajz kötődne, mint épp a Somlóhoz.

„Somlóhegyén hallottam beszélni: egy magyar gróf Indiába utazott vadászni. A rádzsa vendége volt, és amikor elbúcsúzott, házigazdáját meghívta Magyarországra. Még ugyanabban az évben a rádzsa csakugyan meglátogatta, s akkor egy téli este, baráti poharazgatás közben elbeszélte szívének bánatát. Alighogy megnősült, szép fiatal nőt vett el, de ő, bár harmincöt éves sem volt, férfiasságát elvesztette. Hiába ment szanatóriumba. Hiába hívatott világhírű orvost. Hiába pasztilla, kúra, injekció, az elveszett férfiasság nem tért vissza. Szegény asszony már a búskomorság, szegény rádzsa már az őrület szélén állt. A magyar gróf nem szólt egy szót sem, csak hívatta a kulcsárt, és somlai bort hozatott. Aztán parancsot adott, hogy a rádzsa szobájában mindig legyen somlai, s mikor indiai vendége elutazott, egy láda bort ajándékozott neki. Néhány hét múlt csak el, s a posta Indiából sürgönyt hozott. Ez volt az egész: ”Köszönöm, barátom. Kérek még tíz láda somlait.„ ” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)